Bár több politikáról, gazdaságról és ezek kapcsolatáról szóló bejegyzést tervezek írni a jövőben, mégis szeretném megragadni az alkalmat, hogy ezzel a témával kezdjem, mivel kormányunk épp aktuális plakátkampánya felhozza a kérdést.  Gondoljon az ember bármit a jelenleg hatalmon lévőkről, a Minimálbér és annak mértéke egy olyan téma, amit szerintem az összes politikai párbeszéd és vita nagyon egyoldalúan mutat be. Rengeteget beszélnek a munkaerő „igazságtalan” kihasználásáról, a megélhetés fontosságáról és a saját jó szándékukról, de véleményem szerint kevés szó esik a valós hatásokról és hogy ez mit is jelent azoknak, akiket ez ténylegesen is érint: a szegényeknek.
Emiatt szeretném megosztani az én véleményemet és észrevételeimet a kérdéssel kapcsolatban. Hisz minden éremnek két oldala van, és mindig érdemes mindkettőt megvizsgálni!

Ahhoz, hogy megfelelően kielemezhessük először is meg kell határoznunk, hogy pontosan mi is a Minimálbér. Egyszerűen fogalmazva ez egy törvénycsoport, ami egy alsó határértéket határoz meg a munkaerő árának. Mértéke pedig az összeg, amit meghatároz minimumként.
A jelenlegi közbeszédet hallgatva én azt vettem észre, hogy ezt a döntő többség csupán a munkaerő vásárlás oldaláról közelíti meg és nem esik szó a másik oldalról. Egy munkavállaló szemszögéből viszont ez a határérték ugyanúgy csökkenti a lehetőségeit a szolgáltatásainak eladása terén, mint ahogy a munkáltatókat korlátozza annak megvásárlásában. De pontosan mi is a pro és kontra egy ilyen szabályozás bevezetése mellett?

Kezdésként megpróbálom felvázolni az aktuális narratívát és a rendszer mellett szóló érvelést, majd utána felsorolom, hogy hol látom a buktatóit ennek a megközelítésnek. Ezután felvázolom az ellenérveket és a rendszer hátrányait, valamint bemutatok egy pár gondolatkísérletet a valós hatásokról. Befejezésként pedig megosztom majd a saját véleményemet.

„Az egész napos munkáért annyi pénz járjon, amiből meg lehet élni!”, szól az érvelés. És miért is ne? Hiszen a történelem szempontjából az eddigi legmagasabban járnak az átlagos életkörülmények. Gondolhatnánk, hogy ilyen jólét mellett megengedhetnénk magunknak, hogy a teljes munkaidőben dolgozóknak ne legyenek anyagi problémák, még ha nem is a legértékesebb munkaköröket töltik be. Jogosnak érezzük, hogy ha valaki végig dolgozza a napját, akkor annak jutalma elégséges legyen számára.
Másrészről „ha nem lenne minimálbér”, akkor semmi sem akadályozná meg a munkáltatókat, hogy csökkentsék a dolgozók fizetését és ezzel kizsákmányolják a munkaerejüket. Mint azt tudjuk, a cégeknek a profitszerzés a fő cél, és a dolgozóik kifizetése nagyban hátráltatja őket ebben.
Mindezek mellett a Minimálbér célja a szegények megsegítése és a megélhetésük biztosítása, ezért a folytonosan növekvő árak hatására a Minimálbér növelése elkerülhetetlen.

Messze álljon tőlem, hogy az intellektuális okoskodást megszóljam, hisz én is azt művelem éppen, de szerintem a fenti érv és indoklásrendszer több sebből vérzik. Követve a fent említett sorrendet, rögtön belefutunk az első komoly problémába:
Pontosan mi is számít megélhetésnek? Nagyon kevés pénzből is túl lehet élni a mindennapokat, de nem feltétlenül lesznek kellemesek. A rendszer mellett érvelőket hallgatva kétlem, hogy erre gondolnának. Ennek a kérdésnek a velejárója, hogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy mindenkinek ugyanarra van szüksége a „megélhetéshez”.
Annak megítélése, hogy pontosan milyen életszínvonal az, amit mindenki számára biztosítani lehetne vagy kellene, hosszú társadalmi viták tárgya képezhetné és én most nem kívánok döntést hozni az ügyben.

A következő pont, amivel szemben ellenvetéseim lennének az az, hogy szükség van ilyen szabályokra a dolgozók védelmében. Mintha azzal a feltételezéssel élnénk, hogy a munkavállaló teljesen tehetetlen a munkaadójával szemben. A valóságban normális körülmények között senki sincs munkára kényszerítve. Legalábbis nem a munkaadója által. Ha valaki úgy gondolja, hogy a munkája többet ér, mint amennyit épp fizetnek érte (függetlenül attól, hogy ez így van-e), akkor bármikor felmondhat és szerencsét próbálhat máshol. A munkaviszony egy kölcsönös megegyezésen alapul, aminek részét képezi a bérezés. Mindenkinek a saját felelőssége, hogy tudja, mibe egyezik bele, amikor aláírja a szerződését.
Gyakorlatban kétlem, hogy olyan sok cég megengedhetné magának a bérek csökkentését, hiszen ezzel vállalniuk kéne a veszélyét annak, hogy a dolgozóik otthagyják őket.

Végül megjegyezném, hogy csak azért, mert valamit jószándékból, nemes felindulásból teszünk, még nem jelenti azt, hogy az eredmények is előnyösek lesznek. Persze, ha megkérdezzük a Minimálbérért dolgozókat, akkor mind örülnének, ha többet keresnének. Kétlem, hogy bárki ellenezne egy fizetésemelést. Csakhogy egy ilyen változásnak ára van, amiről őket többnyire nem tájékoztatják.

Kérek minden kedves Olvasót, hogy egy pillanatra gondolkodjon el azon, hogy tényleg annyira egyszerű kérdéssel állunk-e szemben, mint azt sokan felvázolják! Tényleg csak annyiról lenne szó, hogy megszabjuk a legolcsóbb munka értékét, és semmi visszahatás nincs a gazdaság és társadalom többi részére? Ha ez a helyzet, akkor mi akadályoz meg minket abban, hogy mindenkit milliomosokká tegyünk? Miért ne lehetne a Minimálbér még magasabb? Lehetne havi egy millió forint is!
Feltételezem, hogy a kedves Olvasó is érzi, hogy ez így nem működne. Nehéz megfogni miért, de nem ilyen egyszerű. Merengjünk hát el rajta, hogy mi is történik, amikor emelnek a Minimálbéren, hisz a gondolkodás (egyelőre) még ingyen van:

Vegyünk egy kis céget, ahol négy ember dolgozik. Egyikük a tulajdonos, aki a profitból él, a többiek pedig Minimálbérért dolgoznak. A sarki pékség, a helyi kisbolt, és sok más, kezdő vagy családi vállalkozásnál előfordul ez. Az ilyen helyeken ez a profit ugyan több, mint a Minimálbér, de nem nagyságrendekkel nagyobb. Mi történik, ha emelkedik a Minimálbér?
A bevételek nem sokat változnak, de a kiadások érezhetően megnövekednek. A tulajdonos nehéz döntés előtt áll. Vagy a saját megélhetését biztosító profitból vág vissza (azaz nem vesz ki annyi pénzt a cégből), vagy elbocsátja az egyik dolgozóját. Rosszabb esetben mindkettő. Ha az elbocsátás mellett dönt, akkor a kieső munkaerőt valahogy pótolnia kell. Új embert nem vehet fel, hisz annak is Minimálbért kéne fizetni. Ha van elég pénz akkor megpróbálhat olyan gépeket/programokat/egyéb segédeszközöket szerezni, amivel a megmaradt dolgozói hatékonyabbak lesznek.
Előfordulhat egy harmadik megoldás: ha a dolgozók beleegyeznek, akkor a munkaóráik csökkentésével, és így a fizetésük szinten tartásával, nem kell senkitől se megválni. Ez viszont az jelenti, hogy időarányosan többet kell dolgozniuk.

Most vegyünk egy nagy céget: itt jóval nagyobb tőke áll rendelkezésre, és így nem csak segédeszközök, hanem a dolgozókat teljességben kiváltó fejlesztések is képbe kerülnek. Robotok, automatizált rendszerek, vásárlói mobil-alkalmazások, hogy csak egy párat említsek. Az ilyen beruházások azonnali költsége magas és hosszú a megtérülési idejük. Éppen ezért a cégek halogatják őket, amíg megtehetik. Viszont ahogy a munka ára (törvényileg) emelkedik, úgy nekik sem lesz más választásuk.

Mint azt ezek a példák mutatják, a Minimálbér emelése épp a foglalkoztatás csökkentésére és a dolgozók helyettesítésére ösztönzi a vállalatokat. Nem véletlen, hogy olyan sok gyár költözött a szegényebb országokba, ahol a munkaerő még olcsó. Ezt nem gonoszságból, hanem a profitszint megtartása érdekében tették. A profit pedig a cég „megélhetése”.

A közvetlen fizetéssel kapcsolatos hatások mellett a társadalmat átívelő hullámokat is kelt a Minimálbér. A szegények, akiknek a munkaértéke a minimál alá esik, csak nehezebben jutnak munkához. Ez nem csak a szociális hálót terheli a munkanélküli segélyekkel, de megfosztja ezeket az embereket a lehetőségtől, hogy megszerezzék azt a tapasztalatot és szakértelmet, amivel esélyük nyílna a jobban fizető pozíciókra. Fiatalként pedig, amikor semmilyen tapasztalatod sincs még, nem sok más szólhat melletted, minthogy olcsóbban vállalod a munkát. Ebből a szempontból a Minimálbér a már dolgozókat védi az új munkavállalókkal szemben.

Összességében tehát a Minimálbér (és növekedése) csökkenti a foglalkoztatottságot, csökkenti a társadalmi mobilitást és akadályozza a szegényeket és fiatalokat a helyzetük javításában. Ezt úgy teszi, hogy korlátozza a kínált munkáért elkérhető összeget és megszabja a legolcsóbb munka értékét. Ezzel csökkenti a munkaerőpiaci verseny hatását.

Végezetül a saját véleményem:
A fent leírtak után nem meglepő, hogy nem értek egyet a Minimálbér rendszerével és ellenzem a további emelését. Viszont nemcsak arról van szó, hogy ez egy nem célravezető rendszer, amit érdemes lenne eltörölni. Ennél egy sokkal alapvetőbb kérdés miatt is ellene vagyok:
Szerintem az államnak semmi köze hozzá, hogy felnőtt polgárok és cégek között milyen bérről születik megegyezés. Amíg mindkét fél önként megy bele a tranzakcióba, addig nem tartozik az államra, hogy miben egyeztek meg. Véleményem szerint ez is része a túlzott állami befolyásnak, ami a „fejlett” országok egyik jellemzője lett. De erről majd bővebben egy elkövetkező bejegyzésben írok.

Addig is további szép estét és kellemes hetet kívánok minden kedves Olvasónak!