Az első lépés mindig a legnehezebb. Ezer és egy indokot és érvelést adhatsz valaki más kezébe, de mit sem ér, ha nem használja fel. Az elhatározásnak belülről kell jönnie. Nem kényszeríthetsz senkit, hogy a saját kezébe vegye az életét.

De tegyük fel, hogy te, kedves Olvasó már túl vagy ezen. Megvan benned az elhatározás és az akarat, hogy változtass az életeden, hogy irányításod alá vond a sorsod! Hogyan tovább? Merre érdemes elindulni? Mivel érdemes foglalkozni?
Ezekben a kérdésekben szeretnék egy kis segítséget nyújtani. Érintőlegesen felsorolok majd olyan témákat, melyekről megannyi könyvet írtak már és fognak még. Mindegyik érdemes arra, hogy komolyan elmerüljön benne az ember, mégis megpróbálom majd pár mondatban összefoglalni azt, amit a legfontosabbnak tartok bennük.
Filozófiai eszmefuttatásaim során arra jutottam, hogy az ember „énje” vagy személyisége három alappillérre épül: a test, amely a fizikai valóját képezi; az elme, amely a gondolkodó és döntéshozó egység; és a lélek, amely az érzelmeket és preferenciákat foglalja magába. Ez alapján a fejlődési lehetőségeket is e három pillérhez csoportosítom a továbbiakban.
Nem véletlen a mondás: „Épp testben épp lélek.” A három pillér együtt összefonódva alkot egy egészet. Egy hiány vagy gyengeség az egyik téren, problémákat okozhat a másikon. Hatással vannak egymásra és így bármelyik javítása a többit is segíti.

Mielőtt belekezdenénk még egy fontos dolgot meg kell említenem. Senki se számítson gyors csodára! Az ilyen jellegű változások nem egyik napról a másikra lesznek látványosak. Ezeknek a javaslatoknak csak akkor lesz érezhető hatása, ha tartjuk magunkat hozzájuk.
„Azok vagyunk, amit ismételten teszünk. A kiválóság tehát nem cselekedet, hanem szokás.”
(Will Durant)

Kezdjük a testtel:
Szemléletesnek tartom, hogyha úgy gondolunk rá, mint egy motorra. Szüksége van üzemanyagra, karbantartásra és használatra. Mozgásra lett tervezve, így, ha sokáig nincs használatban, akkor az gondokat fog okozni.

A tested állapota fogja megadni a napi alaphangulatodat és minél kiegyensúlyozottabb vagy biológiailag, annál ellenállóbb leszel mentálisan. Fontos, hogy valamilyen formában igénybe vedd az izomzatodat. Ezzel biztosíthatod a keringési rendszereid egészségét és nem utolsó sorban a külső megjelenéseden is javíthat. Már egy kis séta is sokat tud segíteni. Ellenben, ha nincs használatban a test az idővel letargiához vezethet.

Az alvás a tested karbantartási időszaka. Bár az elménél is elengedhetetlen szerepet játszik, de a testnek is fontos, hogy legyen ideje pihenni és a nap fáradalmait és terhelését feldolgozni. Sokan holt időnek érzik az estéket, mivel ilyenkor látszólag semmi produktívat nem végzünk. Ez viszont nem igaz: ekkor történik a hosszútávú tanulás és az izomfejlődés is. Mindezek miatt javaslom a rendszeres és megfelelő mennyiségű alvást tartalmazó rutin kialakítását.

Hasonlóan nagy figyelmet igényel a megfelelő üzemanyag kiválasztása. Manapság végtelen vita folyik arról, hogy melyik étrend a legegészségesebb és melyik nyújtja a legnagyobb teljesítőképességet. A heves szópárbajok között viszont elveszik az a fontos információ, hogy függetlenül attól, hogy melyiket választja az ember, amint valaki odafigyel az étkezésére, megnövekszik a várható élettartama és az átlagos egészsége. Válasszuk ki hát valamelyiket ízlésünk szerint és csupán arra ügyeljünk, hogy hosszútávon tarthatónak gondoljuk.

Következzék az elme:

Itt felteszem a kedves Olvasónak is eszébe jut az „élethosszig tartó tanulás” kliséje. Lehet úgy értelmezni, hogy egy mesterség vagy tudomány kitanulásához még talán egy élet is kevés idő. Én inkább úgy fogalmaznám, hogy életünk végéig vannak lehetőségeink új dolgokat tanulni. Nem kell itt hangzatos akadémiai tételekre gondolni, csupán apróságokra: ez vagy amaz hogyan és miért működik. Fontos a kíváncsiság fenntartása. Javaslom próbálja ki a kedves Olvasó, hogyha legközelebb valami apróságról kérdése merül fel, csak nézzen utána gyorsan!

Az elmének az izomzathoz hasonlóan jót tesz a gyakorlás. Itt nem a fejtörőkre gondolok, hanem a kizárólag gondolkozásra szánt időre. Persze mondhatná a kedves Olvasó, hogy egész nap gondolkozik! Ott a munka, egy csomó döntést kell hozni a nap folyamán, és megannyi új információt kell feldolgozni. Mégis, milyen gyakran fordul elő, hogy időt szánunk a tiszta gondolkozásra? A meditációnak ez is lehet a célja. Időt adni a gondolkozásnak. Ha valaki próbálta már lecsendesíteni az elméjét, akkor tudja, hogy nem egyszerű feladat. Rengeteg minden kavarog odabent és addig kicsi az esély a guruk által reklámozott békének, amíg mindent át nem rágtunk. Többször is. Tudom, hogy nehéz az ilyen dolgokra időt szakítani, de napi két perc, beszúrva más tevékenységek közé, már sokat tud segíteni.

Végezetül a lélek:

Nem fogok vallási témákkal foglalkozni, de így vagy úgy valamilyen hitrendszere lesz az embernek. Szerintem érdemes feltérképezni és átgondolni, hogy a sajátunk milyen. Segítségül hívhatjuk ismerőseinket, akikkel naponta találkozunk. Az életfilozófiánkon való elmélkedés segít majd megtalálni és megfogalmazni az elveinket. Cserébe pedig ők majd segítenek választani, amikor nehéz döntések előtt állunk.

Nem szabad alábecsülni a hit (itt nem a vallásos hitre gondolok) erejét. Mindenki hallott már a placebo hatásról. Arról viszont ritkán esik szó, hogy ez milyen kihatással lehet a hétköznapokban. Az, hogy mit hiszel magadról és a képességeidről, befolyásolják őket. Persze attól, hogy elhiszed tudsz repülni, még nem lesz igaz, de gondold csak azt, hogy valami nem fog sikerülni és nem tudod megcsinálni és a tudatalattid segítségével találsz egy módot, hogy aláásd a lehetséges sikereidet.

Vegyük észre a mindhárom részt átszövő témát. Nem a nagy váltásokon van a hangsúly, bár olyanok is lesznek, hanem az apróbbakról. Lépésről lépésre, napról napra. Olyan rendszerek és szokások kiépítését ösztönzöm, melyek hosszútávon ejtik ki hatásukat. Ha már a szokások a helyükön vannak, az eredmények is megérkeznek majd.

Befejezésként még egy tipp: A fentiek végig viteléhez sok mindent kell fejben tartani. Tervek, szokások, ötletek és eredmények sokasága kering majd a fejünkben. Legyen bármilyen jó az emlékezőképességünk, egyszerűbb nyomon követni a korábbi szándékainkat és a jelenlegi sikereinket, ha nem a saját memóriánkra hagyatkozunk, hanem papírra vetjük őket. Egy személyes napló vezetése segíthet ebben. Nem kell rögtön teleírni, napi egy mondat bőven elég célkitűzésnek. Utána már csak rajtad áll, mivel fogod megtölteni!

Sok sikert és kitartást kívánok mindenkinek, aki erre a rögös útra lép! Remélem egy nap majd megoszthatjuk egymással tanulságainkat.

Addig is további szép estét és kellemes hetet kívánok minden kedves Olvasónak!

Most, hogy újra az előtérbe kerültek a választások és a különböző politikai kampányok, szeretném megosztani a véleményemet a politikáról. Nem a helyi, éppen esedékes választási helyzetről, bár ehhez is lesz megjegyzésem, hanem általánosságban, messzebbről szemlélve a dolgot.

Úgy vettem észre, hogy a nézeteim egy pár alapvető témában eltérnek a (hangot adó) többségétől. Talán a legfundamentálisabb kérdés, amiben eltérek, hogy pontosan mit is várok el az Államtól. Milyen szerepet kellene-e ennek a hatalmasra növekedett intézménynek betöltenie? Mi az amibe beleszóljon és mi az amiből jobb lenne ha kimaradna? Próbálja meg egyengetni a polgárok életútját vagy inkább maradjon ki belőle?
A következő az állami hatékonysággal kapcsolatos becslések és elképzelések. Bármely problémára számos megoldás létezik, így felmerülhet a kérdés, hogy azzal járnak-e a legjobban a polgárok, ha az Államra bízzák az ügyet. Az Állam nem lehet tökéletes, hiszen emberekből épül fel. Biztos, hogy a központosítás a legjobb válasz mindenre? Mi lenne, ha az Állam nem nyújtana semmilyen megoldást bizonyos problémákban?
Ott van még a korrupció természetével és keletkezésével kapcsolatos vélemények. Minek köszönhető ez a sajnálatos jelenség? Ennyire etikátlan lenne az összes tisztviselő? Vagy csak a hatalom rontja meg őket? Esetleg lehet-e a következménye a rosszul felépített rendszernek?

Ezeken kívül persze még rengeteg apróbb, bár nem kevésbé komplex kérdés van még, de úgy érzem ezek a legnagyobb eltérések. A továbbiakban szeretném meghívni a kedves Olvasót, járjuk körbe az említett témákat! Biztos vagyok benne, hogy nem fogunk mindenben egyetérteni, de ez nem is szükséges. Pont azért sikeres az emberiség, mert van lehetőség a különböző nézetek és teóriák kipróbálására.

Mielőtt belekezdenénk, még egy dolgot szeretnék tisztázni: Nem az anarchia és az Állam eltörlése mellett érvelek. Bár vannak ügyek, melyekből szerintem jobb, ha kimaradna, mégse hiszem, hogy az azonnali és teljes kivonulás lenne a legjobb megoldás.
Most, hogy ezt már leírtam, induljunk és nézzük meg az első kérdést: az állami szerepvállalás.

Ha meghallgatjuk a politikusainkat (és más országokéit), azt hallgatjuk, hogy az államnak mindenre van megoldása. Legyen szó bármiről (oktatás, egészségügy, sport stb.), mindig tudnak egy elfogadható lehetőséget kínálni. Ez egyrészről reklámszöveg, ami egy igen érdekes filozófiát fed fel a háttérben: az Állam(i tisztviselő) jobban tudja. Hogy ez gaz-e arra majd később kitérünk. Másrészt megjegyzendő, hogy szinte bármi elfogadhatóvá válik, ha nincs más választásod. Az Államnál pedig ott vannak az eszközök, hogy a potenciális versenytársakat kizárja.
DE nézzük ezt az egyéni választópolgár szemszögéből! Kedves Olvasó, mik azok az életeddel kapcsolatos kérdéskörök, amikben átadnád a döntésjogot valaki másnak? Úgy gondolom, hogy mivel az emberek ebbe születnek és megszokták, hogy bizonyos ügyek az Államhoz tartoznak, ezért fel se merül, hogy esetleg más döntsön. Mégis vannak dolgok, amiket úgy tűnik senki sem szeret rájuk bízni. E legjobb példa, ami eszembe jut az étkeztetés: Rábíznád-e a képviselődre a holnapi ebédedet? Nem úgy, hogy vigyázzon rá, hanem hogy legyen neked. Még ha egy kedves ismerős is és tudod, hogy mindent megtenne, nem csak rajta múlna. Ez egy összetett feladat, amihez sok ember kellene. Ráadásul a végeredmény se mindegy számodra: jó lenne, ha tápláló és finom lenne, fontos, hogy időben megérkezzen és az ára sem utolsó. Ez a végére hagyott szempont talán a legfontosabb. Hisz az Államnak nincs saját pénze. Mindenre a polgároktól beszedett adót (tehát az ő pénzüket) költi. Ennek a döntéshozatali következményeivel majd a korrupció kérdésénél foglalkozok, egyelőre csak ki akartam emelni.
Tehát ez az első nagy kérdés, hogy milyen ügyeket, teendőket osztunk az Államra. De ott van még, hogy mennyi beleszólást engedünk az életünkbe (és másokéba). Persze, törvényekre szükségünk van, hogy szabályozzák az emberek közötti interakciókat, de kérdés, hogy hol a határ. Mekkora döntésjoggal rendelkezel az életed felett? Hozhatsz-e rossz döntéseket? Akkor is, ha másoknak hátránya származik belőle? Ezek az Állam egész felépítését befolyásoló döntések, de sajnos manapság ritkán hallani róluk. Mindenkinek a maga felelőssége állást foglalni ezekben. Az én filozófiám, hogy jobb eredményeket érünk el, ha az Állam kimarad a megoldásból. Van egy maréknyi ügy, amit úgy tűnik képes megfelelően megszervezni és lebonyolítani, mint például az adószedés, de a többit ne bízzuk rá. Hogy hogyan is nézne ki az alternatív rendszer, az jó pár különálló cikk anyagát adja majd, de most nem fogom kifejteni.

Térjünk át a hatékonyság kérdésére! Mint azt említettem, az Állam a köz(ös)pénzt költi el. Fontos megvizsgálnunk, hogy mi történik, ha a végeredmény nem kielégítő (a korrupcióról majd később lesz szó). Képzeljük el a következő helyzetet: Felbéreltünk valakit, hogy rakja le a parkettát a lakásunkba. A befejezés csúszott két hetet, a végösszeg az előre megegyezett többszöröse és a kivitelezés minősége is legfeljebb egy erős közepes. Elégedettek lennénk? Kifizetnénk?
Most csavarjunk egy kicsit rajta: Nem a mi lakásunk, hanem egy barátunk rokonának ismerősének volt osztálytársáé. Minket pedig csak megbíztak, hogy intézzük el a parkettázást, fizetni ez a távoli idegen fog. Márpedig a parketta tagadhatatlanul le van rakva. Kifizetnénk?
Remélem ez a példa megfelelően szemlélteti az állami döntéshozók dilemmáját. Nem arról van szó, hogy ne lehetne etikus és a képviselt érdekeit figyelembe vevő döntéseket hozni, csupán a rendszer felépítéséből és működéséből adódóan nem erre ösztönöz. De ha már felmerültek az érdekek: mi történik akkor, ha ellenmondásokba ütközöl? Ha a képviseltek egy részének olyan érdekei vannak, amik a többiek érdekeinek ellent mondanak? Mi alapján lehet ilyenkor dönteni?
Az ilyen problémák sokasága miatt van az, hogy az állami megoldások többnyire senkinek sem tetszenek: vagy nem elég jó nekik, vagy alapból nem is ilyet akartak. Van más út? Mi történik azokban az esetekben, ahol nincs állami szerepvállalás? Biztos, hogy a problémák megoldódnak valahogy, mert nem futunk beléjük minden sarkon. Úgy tűnik, hogy előbb utóbb mindig lesz valaki, aki megoldja őket, vagy alakít egy célcsoportot, hogy megoldás szülessen. És mivel ilyenkor mindenki a saját pénzét és idejét használja, ezért figyelnek rá, hogy megfelelően egyenek felhasználva.
Tehát hatékonyság szempontjából nem áll jól az Állam. Úgy tűnik a megoldás megszervezése során komoly buktatókkal kell szembenéznie.

Folytassuk a korrupció kérdésével. Mi alapján döntse el az állami alkalmazott vagy tisztviselő, hogy mire költse el a pénzt? Tud-e vigyázni a közös vagyonra? Mennyire érdekelt ebben, ha a jutalma/bére független a teljesítményétől?
 Jellemző narratív, hogy a korrupció azért van, mert rossz emberek ülnek azokban a pozíciókban és csupán le kell váltani őket. Ezzel én nem értek egyet: szerintem a rendszer felépítéséből adódik ez a jelenség. Ahol mások pénzéről születik döntés, ott felüti a fejét. Ha a „rossz” emberek leváltásával megoldható lenne a helyzet, akkor már rég el kellett volna tűnnie. Mégis újra és újra előkerülnek korrupt tisztviselők.
Ezt azzal szokás magyarázni, hogy a hatalom megrontja az embereket. Ezzel sem tudok egyetérteni. Szerintem a hatalom csupán megmutatja az emberek valódi énjét. A legtöbb ember pedig a saját érdekeit a többieké elé teszi. Nem gonoszságból, hanem túlélési stratégiaként. Nehéz úgy önzetlennek lenni, ha ennek a megélhetésed az ára. Márpedig semmi sem garantálja, hogy a választók emlékezni fognak a tetteidre és támogatókat is nehezebb úgy szerezni, ha nem tudsz szívességeket felajánlani cserébe.
Így jutunk el oda, hogy a közpénz a „közlegelők tragédiájának” áldozata lesz: apró, saját érdekeket néző döntések sokasága a közösség rovására megy. Szerintem ez többnyire a rendszer felépítéséből és működéséből adódik és csak kis részt számít a benne résztvevők személye.

Összefoglalva:
Manapság egyre több ügy intézését bízzuk az Államra. A politikusok természetese nem ellenkeznek ez ellen, hiszen így nekik biztosítunk egyre nagyobb hatalmat és mozgásteret. Sajnos a rendszer hátrányai csak lassan és kis részletekben kerülnek felszínre. Az állami költségvetés hibái csak évtizedek alatt mutatják meg magukat.
Az még a köztudatban is benne van, hogy amint egy témával elkezdenek a politikusok is foglalkozni, onnantól a megoldások minősége csak lefele mozdul. Mégis sok fontos közügy van, amit megszokásból az államra bízunk. Egyszerűen nem merül fel, hogy van jobb alternatíva is.
Emiatt rábízzuk magunkat az egyre terebélyesedő bürokratikus rendszerre és csak reméljük, hogy az igényeinket teljesíti. Pedig, ha rászánnánk egy kis időt és energiát, sokkal hatékonyabban megoldhatnánk a problémáinkat. Legyenek azok személyesek vagy közösek.
Mindeközben morgunk amiatt (már aki még foglalkozik vele), hogy az adóforintjainkat hűtlenül kezelik és önös célok mentén osztják fel. Úgy vettem észre, hogy lassan már a többségbe is megfogalmazódott, hogy egy kormányváltás ezen nem változtatna. Csak még a megoldás nem fogalmazódott meg. Bár a jelenlegi rendszernek ez tényleg egy velejárója, szerintem ez nem egy szükséges része a működésnek.

Befejezésként két dologról szeretnék még szólni:
Sajnálatosnak tartom, hogy a mai politikai párbeszéd nagy részét az ujjal mutogatás és a sárdobálás tölti ki. Megértem, hogy ez a jó szappanoperák drámájának a hatását próbálja kiváltani. Egyeseket ez vonz, másokat eltaszít a politikától. Mivel a másik személyének támadása egy igen egyszerű eszköz, ezért kétlem, hogy valaha megszabadulunk ettől. Viszont remélem, hogy egyszer eljutunk oda, hogy a komolyabb témákról is szó esik.
Végezetül pedig a „Nyugathoz” való felzárkózásról egy gondolat. Gondoljunk bármit a jelenlegi morális helyzetről, az tagadhatatlan, hogy egy gazdasági fellendüléssel előrébb járnak. Viszont érdemes mindenkinek megvizsgálni, hogy pontosan mi is volt az a politikai és jogi környezet, ami ezt megalapozta. Észre fogjuk venni, hogy annak a következménye, hogy a politikusok hagyták a „Piacot” végezni a dolgát.

Remélem egyszer nálunk is hagyják majd!

Addig is további szép estét és kellemes hetet kívánok minden kedves Olvasónak!

Bár több politikáról, gazdaságról és ezek kapcsolatáról szóló bejegyzést tervezek írni a jövőben, mégis szeretném megragadni az alkalmat, hogy ezzel a témával kezdjem, mivel kormányunk épp aktuális plakátkampánya felhozza a kérdést.  Gondoljon az ember bármit a jelenleg hatalmon lévőkről, a Minimálbér és annak mértéke egy olyan téma, amit szerintem az összes politikai párbeszéd és vita nagyon egyoldalúan mutat be. Rengeteget beszélnek a munkaerő „igazságtalan” kihasználásáról, a megélhetés fontosságáról és a saját jó szándékukról, de véleményem szerint kevés szó esik a valós hatásokról és hogy ez mit is jelent azoknak, akiket ez ténylegesen is érint: a szegényeknek.
Emiatt szeretném megosztani az én véleményemet és észrevételeimet a kérdéssel kapcsolatban. Hisz minden éremnek két oldala van, és mindig érdemes mindkettőt megvizsgálni!

Ahhoz, hogy megfelelően kielemezhessük először is meg kell határoznunk, hogy pontosan mi is a Minimálbér. Egyszerűen fogalmazva ez egy törvénycsoport, ami egy alsó határértéket határoz meg a munkaerő árának. Mértéke pedig az összeg, amit meghatároz minimumként.
A jelenlegi közbeszédet hallgatva én azt vettem észre, hogy ezt a döntő többség csupán a munkaerő vásárlás oldaláról közelíti meg és nem esik szó a másik oldalról. Egy munkavállaló szemszögéből viszont ez a határérték ugyanúgy csökkenti a lehetőségeit a szolgáltatásainak eladása terén, mint ahogy a munkáltatókat korlátozza annak megvásárlásában. De pontosan mi is a pro és kontra egy ilyen szabályozás bevezetése mellett?

Kezdésként megpróbálom felvázolni az aktuális narratívát és a rendszer mellett szóló érvelést, majd utána felsorolom, hogy hol látom a buktatóit ennek a megközelítésnek. Ezután felvázolom az ellenérveket és a rendszer hátrányait, valamint bemutatok egy pár gondolatkísérletet a valós hatásokról. Befejezésként pedig megosztom majd a saját véleményemet.

„Az egész napos munkáért annyi pénz járjon, amiből meg lehet élni!”, szól az érvelés. És miért is ne? Hiszen a történelem szempontjából az eddigi legmagasabban járnak az átlagos életkörülmények. Gondolhatnánk, hogy ilyen jólét mellett megengedhetnénk magunknak, hogy a teljes munkaidőben dolgozóknak ne legyenek anyagi problémák, még ha nem is a legértékesebb munkaköröket töltik be. Jogosnak érezzük, hogy ha valaki végig dolgozza a napját, akkor annak jutalma elégséges legyen számára.
Másrészről „ha nem lenne minimálbér”, akkor semmi sem akadályozná meg a munkáltatókat, hogy csökkentsék a dolgozók fizetését és ezzel kizsákmányolják a munkaerejüket. Mint azt tudjuk, a cégeknek a profitszerzés a fő cél, és a dolgozóik kifizetése nagyban hátráltatja őket ebben.
Mindezek mellett a Minimálbér célja a szegények megsegítése és a megélhetésük biztosítása, ezért a folytonosan növekvő árak hatására a Minimálbér növelése elkerülhetetlen.

Messze álljon tőlem, hogy az intellektuális okoskodást megszóljam, hisz én is azt művelem éppen, de szerintem a fenti érv és indoklásrendszer több sebből vérzik. Követve a fent említett sorrendet, rögtön belefutunk az első komoly problémába:
Pontosan mi is számít megélhetésnek? Nagyon kevés pénzből is túl lehet élni a mindennapokat, de nem feltétlenül lesznek kellemesek. A rendszer mellett érvelőket hallgatva kétlem, hogy erre gondolnának. Ennek a kérdésnek a velejárója, hogy egyáltalán nem egyértelmű, hogy mindenkinek ugyanarra van szüksége a „megélhetéshez”.
Annak megítélése, hogy pontosan milyen életszínvonal az, amit mindenki számára biztosítani lehetne vagy kellene, hosszú társadalmi viták tárgya képezhetné és én most nem kívánok döntést hozni az ügyben.

A következő pont, amivel szemben ellenvetéseim lennének az az, hogy szükség van ilyen szabályokra a dolgozók védelmében. Mintha azzal a feltételezéssel élnénk, hogy a munkavállaló teljesen tehetetlen a munkaadójával szemben. A valóságban normális körülmények között senki sincs munkára kényszerítve. Legalábbis nem a munkaadója által. Ha valaki úgy gondolja, hogy a munkája többet ér, mint amennyit épp fizetnek érte (függetlenül attól, hogy ez így van-e), akkor bármikor felmondhat és szerencsét próbálhat máshol. A munkaviszony egy kölcsönös megegyezésen alapul, aminek részét képezi a bérezés. Mindenkinek a saját felelőssége, hogy tudja, mibe egyezik bele, amikor aláírja a szerződését.
Gyakorlatban kétlem, hogy olyan sok cég megengedhetné magának a bérek csökkentését, hiszen ezzel vállalniuk kéne a veszélyét annak, hogy a dolgozóik otthagyják őket.

Végül megjegyezném, hogy csak azért, mert valamit jószándékból, nemes felindulásból teszünk, még nem jelenti azt, hogy az eredmények is előnyösek lesznek. Persze, ha megkérdezzük a Minimálbérért dolgozókat, akkor mind örülnének, ha többet keresnének. Kétlem, hogy bárki ellenezne egy fizetésemelést. Csakhogy egy ilyen változásnak ára van, amiről őket többnyire nem tájékoztatják.

Kérek minden kedves Olvasót, hogy egy pillanatra gondolkodjon el azon, hogy tényleg annyira egyszerű kérdéssel állunk-e szemben, mint azt sokan felvázolják! Tényleg csak annyiról lenne szó, hogy megszabjuk a legolcsóbb munka értékét, és semmi visszahatás nincs a gazdaság és társadalom többi részére? Ha ez a helyzet, akkor mi akadályoz meg minket abban, hogy mindenkit milliomosokká tegyünk? Miért ne lehetne a Minimálbér még magasabb? Lehetne havi egy millió forint is!
Feltételezem, hogy a kedves Olvasó is érzi, hogy ez így nem működne. Nehéz megfogni miért, de nem ilyen egyszerű. Merengjünk hát el rajta, hogy mi is történik, amikor emelnek a Minimálbéren, hisz a gondolkodás (egyelőre) még ingyen van:

Vegyünk egy kis céget, ahol négy ember dolgozik. Egyikük a tulajdonos, aki a profitból él, a többiek pedig Minimálbérért dolgoznak. A sarki pékség, a helyi kisbolt, és sok más, kezdő vagy családi vállalkozásnál előfordul ez. Az ilyen helyeken ez a profit ugyan több, mint a Minimálbér, de nem nagyságrendekkel nagyobb. Mi történik, ha emelkedik a Minimálbér?
A bevételek nem sokat változnak, de a kiadások érezhetően megnövekednek. A tulajdonos nehéz döntés előtt áll. Vagy a saját megélhetését biztosító profitból vág vissza (azaz nem vesz ki annyi pénzt a cégből), vagy elbocsátja az egyik dolgozóját. Rosszabb esetben mindkettő. Ha az elbocsátás mellett dönt, akkor a kieső munkaerőt valahogy pótolnia kell. Új embert nem vehet fel, hisz annak is Minimálbért kéne fizetni. Ha van elég pénz akkor megpróbálhat olyan gépeket/programokat/egyéb segédeszközöket szerezni, amivel a megmaradt dolgozói hatékonyabbak lesznek.
Előfordulhat egy harmadik megoldás: ha a dolgozók beleegyeznek, akkor a munkaóráik csökkentésével, és így a fizetésük szinten tartásával, nem kell senkitől se megválni. Ez viszont az jelenti, hogy időarányosan többet kell dolgozniuk.

Most vegyünk egy nagy céget: itt jóval nagyobb tőke áll rendelkezésre, és így nem csak segédeszközök, hanem a dolgozókat teljességben kiváltó fejlesztések is képbe kerülnek. Robotok, automatizált rendszerek, vásárlói mobil-alkalmazások, hogy csak egy párat említsek. Az ilyen beruházások azonnali költsége magas és hosszú a megtérülési idejük. Éppen ezért a cégek halogatják őket, amíg megtehetik. Viszont ahogy a munka ára (törvényileg) emelkedik, úgy nekik sem lesz más választásuk.

Mint azt ezek a példák mutatják, a Minimálbér emelése épp a foglalkoztatás csökkentésére és a dolgozók helyettesítésére ösztönzi a vállalatokat. Nem véletlen, hogy olyan sok gyár költözött a szegényebb országokba, ahol a munkaerő még olcsó. Ezt nem gonoszságból, hanem a profitszint megtartása érdekében tették. A profit pedig a cég „megélhetése”.

A közvetlen fizetéssel kapcsolatos hatások mellett a társadalmat átívelő hullámokat is kelt a Minimálbér. A szegények, akiknek a munkaértéke a minimál alá esik, csak nehezebben jutnak munkához. Ez nem csak a szociális hálót terheli a munkanélküli segélyekkel, de megfosztja ezeket az embereket a lehetőségtől, hogy megszerezzék azt a tapasztalatot és szakértelmet, amivel esélyük nyílna a jobban fizető pozíciókra. Fiatalként pedig, amikor semmilyen tapasztalatod sincs még, nem sok más szólhat melletted, minthogy olcsóbban vállalod a munkát. Ebből a szempontból a Minimálbér a már dolgozókat védi az új munkavállalókkal szemben.

Összességében tehát a Minimálbér (és növekedése) csökkenti a foglalkoztatottságot, csökkenti a társadalmi mobilitást és akadályozza a szegényeket és fiatalokat a helyzetük javításában. Ezt úgy teszi, hogy korlátozza a kínált munkáért elkérhető összeget és megszabja a legolcsóbb munka értékét. Ezzel csökkenti a munkaerőpiaci verseny hatását.

Végezetül a saját véleményem:
A fent leírtak után nem meglepő, hogy nem értek egyet a Minimálbér rendszerével és ellenzem a további emelését. Viszont nemcsak arról van szó, hogy ez egy nem célravezető rendszer, amit érdemes lenne eltörölni. Ennél egy sokkal alapvetőbb kérdés miatt is ellene vagyok:
Szerintem az államnak semmi köze hozzá, hogy felnőtt polgárok és cégek között milyen bérről születik megegyezés. Amíg mindkét fél önként megy bele a tranzakcióba, addig nem tartozik az államra, hogy miben egyeztek meg. Véleményem szerint ez is része a túlzott állami befolyásnak, ami a „fejlett” országok egyik jellemzője lett. De erről majd bővebben egy elkövetkező bejegyzésben írok.

Addig is további szép estét és kellemes hetet kívánok minden kedves Olvasónak!

Életünk során rengeteg különböző eseményt tapasztalunk meg. Némelyik kellemes, mások kevésbé. Ezek között vannak olyanok, melyeket mi hozunk létre, és olyanok, amikre csupán csekély vagy akár semmisnek tekinthető ráhatással rendelkezünk. Viszont élményekből és rájuk adott válaszainkból és reakcióinkból épül fel életünk története. Éppen ezért olyan fontos, hogy milyen választ adunk az alcímben szereplő kérdésre! Erről szeretnék értekezni a továbbiakban, hogy összefoglaljam a gondolataimat, és (remélhetőleg) motiváljak másokat.

Mint azt előző bejegyzésemben említettem, bármilyen változáshoz motiváció kell. Egy akarat, hogy a világ rendje másképp épüljön fel. Ez pedig két egységből tevődik össze:
Egyrészt ott vannak a céljaink. A végkifejletek melyeket el szeretnénk érni. Egy új, számunkra jobban megfelelő és előnyösebb univerzum. Ezek határozzák meg az irányt amerre haladunk, vagy ami alapján úgy érezzük nem haladunk.
Másrészt ott az életszemléletünk. Hinnünk kell nemcsak azt, hogy a változás lehetséges, hanem azt is, hogy képesek vagyunk rá. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy elinduljunk és haladjunk.

Ha ebből a szempontból szemléled embertársaidat, ismerőseidet, Te is észreveheted, hogy ezek a változók milyen jól csoportosítják őket:
Ott vannak a letört, letargikus emberek, akik mellett változás nélkül folyik el az idő. Az örök panaszkodók.
Másrészt vannak, akik mindig lelkesen mesélnek újabb és újabb ötleteikről és terveikről, de valahogy sosem hallasz ezek eredményéről vagy végkifejletéről. Túlvállalják és felaprózzák az idejüket. Célkitűzésről célkitűzésre röppennek és nincs átfogó képük a jövőről.
Ellenben vannak olyanok, és velük igen gyakran találkozhatsz, akik álmodozással töltik idejüket. Tudják mire vágynak és rendszeresen gondolkodnak róla, de sosem teszik meg e kezdőlépéseket, sosem indulnak el az álmaikhoz vezető úton.
És végül vannak azok, akik nemcsak tudják mit akarnak, de kívülről nézve úgy tűnik pontosan megvan a fejükben, hogy mikor és hogyan fogják megszerezni azt. Nem meglepő módon az irigyelt sikeres emberek többsége ide tartozik.

Véleményem szerint az az egészséges, ha az ember az utolsó kategóriában él. Ráadásul úgy gondolom, hogy ez mindenki számára elérhető, legyen épp bárhol ezeken a spektrumokon. Természetesen vannak könnyebb és nehezebb mozgásirányok, és érdemes tisztában lenni a lehetőségekkel és buktatókkal.
Bár a megfelelő célok kiválasztása és a hozzájuk való ragaszkodás önmagában is egy komoly feladat, én most a másik irányból, az akarat felől szeretném megközelíteni a témát. Hisz, ha már a szándék megvan, a mit és miként már próba-szerencse úton is megtalálható.

Manapság sokat lehet hallani róla, hogy egyes egyének vagy csoportok ilyen-olyan elnyomás alatt szenvednek. Legyen az a történelem és a múlt ködös hatása, vagy a mostani társadalmi és közösségi gondolkodásmód, vagy az épp aktuális hatalmi és gazdasági rendszer, a problémáik forrása mindig egy külső tényező, melyre nekik nincs, és szerintük nem is lehet, ráhatásuk. Lassan már nehéz követni, hogy ki hányféleképpen van elnyomva, összehasonlítani ezeket pedig (természetesen) lehetetlen. Az ilyen emberek gyakran úgy gondolják, hogy ismerik a megváltás felé vezető utat, csak az a fránya valóság ne akadályozná őket. Képesek a pillanatnyi fájdalmaikat hosszan tartó szenvedéssé alakítani, csak hogy elmesélhessék ismerőseiknek a balszerencséjüket.

Meglátásom szerint a legnagyobb probléma ezzel a szemlélettel az egészet átitató tehetetlenség. Míg az élet fájdalmait és szenvedéseit mindenki átéli, addig egy áldozat a gondolkodásából fakadóan képtelen változtatni a sorsán. Az egyetlen, amit tehetnek, hogy tűrnek, panaszkodnak és reménykednek, hogy valaki vagy valami más majd megoldja a problémáikat. Sajnos a valóság nem így működik, és a folytonos álmodozás tévútra vezeti őket és felemészti az idejüket, melyet a megoldások megtalálására költhetnének. Ördögi kör ez, ahol egy probléma felbukkanása után oly sok idő elmegy a jövőbe révedő reménykedéssel, hogy nem jut a bajok megoldására, így azok akadálytalanul szaporodhatnak és újabb problémákhoz vezetnek.

És hogy látszólag miért követi oly sok ember ezt a gondolkodásmódot, ha egyszer nemcsak, hogy nem vezet eredményre, de ráadásul megfoszt a problémáid megoldására szolgáló lehetőségektől és eszközöktől?

Azért, mert sajnos ez a könnyebb út.

Nagy felelősség egy életút felügyelete, és amíg úgy gondolod, hogy tehetetlen vagy, addig a te szemszögedből fel vagy mentve ez alól. Nem kell mások vagy a saját elvárásaidnak megfelelni, és nem kell számot adni a tetteidről és döntéseidről. Hisz hogy lehetne téged hibáztatni bármiért, ha nincs befolyásod az események végkimenetelére.

Bár nincs mögöttem annyi év, hogy az öregek bölcsességével állíthassak ilyet, de egy ilyen élet egyedül szenvedést tud megbízhatóan létrehozni. Ráadásul az öröm és boldogság forrásait is eltorlaszolja, hisz akinek sok baja van, és folyton csak ezeken rágódik, az nem fogja észrevenni az élet apró csodáit.
Épp ezért javasolnám mindenkinek, hogy vállalja fel ezt a felelősséget, és vegye a nyakába a saját életének irányításának terhét. Sokszor kellemetlen és fájdalmas lesz, de bízni kell benne, én is ezt teszem, hogy megéri és ez a helyes út. Ez azzal jár, és ez nem könnyű, hogy az ember beismeri magának a hibáit és elfogadja, hogy még ha csak részben is, de ő is okozója az őt ért balszerencséknek.
Itt természetesen nem a nagy, előre láthatatlan katasztrófákra kell gondolni, mint egy komoly megbetegedés, vagy egy önhibán kívüli autóbaleset, hanem az apró, „peches” eseményekre: egy asztal széléről lelökött pohár, a rendetlenség miatt elhúzódó keresgélés és az emiatti késés arról a fontos eseményről, vagy a határidő előestéjéig való halogatás.
Olyasmikre kell gondolni, amikről tudjuk, érezzük belül, hogy tehettünk volna ellene, csak nem szántuk rá az időt és energiát.

Arra buzdítok mindenkit, hogy vállalja a kihívásokat és válassza a nehezebb utat. Az eredményesebb és boldogabb élet sok odafigyelést igényel és sokszor „vérrel és verejtékkel” kell megfizetni érte, de a másik irányba csak örök szenvedés és tehetetlenség honol!

Befejezésként, csakhogy megválaszoljam a főcímben feltett kérdést:
Bár igaz, hogy a végtelen univerzum egy átlagos galaxisának, egy jellegtelen csillaga körül keringő kődarabon élő porszem vagy; mégis Te vagy az egyetlen, aki korlátlan hatalommal rendelkezik a döntéseid felett, és ezáltal Te vagy a sorsod egyetlen igazi kovácsa!
Amennyiben sikerül ezt a szemléletet a magadévá tenned, úgy olyanná formálhatod az életedet, amilyenné csak szeretnéd. Csak bírd az ezzel járó felelősséget!

További szép estét és kellemes hetet kívánok minden kedves Olvasónak!

Üdvözlök minden kedves Olvasót a Mérnöki Szemlélet blogon!
Első bejegyzésemben szeretném kifejteni a blogom céljait és tematikáját. Számos beszédtémát szeretnék majd felfedezni az idő előrehaladtával, de nincs kitűzött útvonala vagy sorrendje a jövőbeli írásaimnak. Egy ideig valószínűleg ugrálni fogok a témák között, amíg az eddig felgyülemlett gondolataimat "papírra vetem". Utána előreláthatóan kisebb sorozatokkal fogom boncolgatni, kielemezni az apróbb részleteket. De ne szaladjunk ennyire előre, először is egy kicsit magamról:

A nevem Dani és nem meglepő módon mérnökként dolgozom. Egy pár évvel ezelőtt komoly változtatásokat vezettem be az életembe, hogy irányítást szerezzek az útja felett. Ráléptem az önfejlesztés rögös útjára. A helyzetem azóta sokat javult, de persze kétlem, hogy valaha úgy érezném, nincs hova tovább. Utam során rengeteget tanultam a világ működéséről és szeretném ezeket a tanulságokat és róluk alkotott gondolataimat megosztani másokkal. Nem meggyőzni akarlak Titeket, az Olvasókat, az én igazamról, csupán remélem, hogy az itt leírtak táptalajt szolgáltatnak majd a Ti elmélkedéseitekhez. 

Miért is jó ez nekem? Kiüríthetem végre az elmémet, hogy ne bennem kavarogjanak ezek a vélemények, ötletek és megfigyelések. Az a baj, hogy foglalják a helyet és az időt az új, még fel nem fedezett gondolatszikrák elől! Reményeim szerint azzal, hogy leírom őket, nem fognak többé a fejemben keringeni. Az, hogy ezzel még talán másoknak is tudok segíteni, egy örömteli ráadás.

Ezenkívül még a fogalmazási és érvelési képességem fejlesztése a célom, hiszen ezek a munkámhoz is elengedhetetlen. Legyen bármilyen jó egy ötleted, ha nem tudod eladni a főnöködnek, vagy a vevőknek, akkor nem sokra mész vele. Ennek pedig nincs más módja, minthogy az ember gyakoroljon. Ezt pedig írott formában a legkönnyebb.

Első körben szerintem ennyi elég is rólam. A jövőben kitérek majd arra, mi is történt velem és mi inspirált a változásra, de most térjünk át a blog tartalmára!

 Az egyetemen töltött éveim alatt sokszor halottam, hogy nem attól leszünk mérnökök, hogy mi mindent megtanulunk a különböző szakterületekről, hanem a szemléletmódtól, ami a tananyaggal együtt átszáll majd ránk. Egy párszor rákérdeztünk, hogy pontosan mi is ez híres "mérnöki szemlélet", de nem kaptunk kielégítő választ. Én most megpróbálom tömören megfogalmazni:
"Bármire és mindenre lehet rendszerként tekinteni, melynek vannak bemeneteli és kimeneteli, egy ezeket befolyásoló környezete és a működését leíró paraméterei."

Persze ez így elsőre egyszerűnek hangzik. A komplexitás ott van elrejtve, hogy hogyan állapítjuk meg ezeket a paramétereket és hogyan értékeljük ki az elméletünk hatékonyságát. Ez utóbbiban rejlik ezen gondolkodásmód nagy előnye: számszerűsíthetővé és összehasonlíthatóvá teszi a különböző elméleti és gyakorlati modelleket. Könnyen belátható, hogy a mérnöki világban, ahol sokszor jól megfogalmazott célokkal és problémákkal szembesül az ember, ez milyen hasznos eszköz. Viszont más területeken lehetnek sokkal megfoghatatlanabbak.

Én amellett érvelek, hogy ez az élet minden területén alkalmazható! Gondolhatnánk, hogy mégis hogy lehetne leírni az életet, melynek komplexitása végtelennek tűnik és talán az is. Ez végtelenül sok paramétert jelentene, amire lehetetlen egy képletet felírni. 
Ezzel szemben azt szeretném majd bemutatni, hogy nem kell nekünk minden paramétert ismernünk ahhoz, hogy egy megbízható becslést tudjunk adni a kimenetelekre. Elég a kulcsváltozókat és a bemeneteleket ismernünk és máris meg tudjuk jósolni a jövőt! Persze csak bizonyos keretek között, hisz mégis csak emberek vagyunk és "mindig vannak kivételek".

Hogy mégis honnan tudjuk, hogy melyik paramétereket figyeljük és melyikeket lehet elhanyagolni? Tapasztalat és figyelem. Bár az élet rendszerét kétlem, hogy valaha pontosan leírnánk, de sokan megfigyeltek már különböző mintázatokat a működésében. Vannak események melyek gyakran egymást követik, ismétlődő jelenségek, taktikák amik többnyire működnek és mások amik többnyire nem. Ha odafigyelünk és megfejtjük, hogy miért is történnek a dolgok, akkor megvan a lehetőségünk, hogy a tanultakat a saját életünkön alkalmazzuk. Ha másnak működött, akkor nekünk is megérhet egy próbát, ha úgy érezzük hogy működhet!

Ehhez persze az kell hogy meglegyen a motiváció és úgy gondoljuk van értelme ezzel foglalkozni. De ez már egy következő bejegyzés témája...

Végezetül szeretnék egy pár szót szólni a bejegyzésekhez való hozzászólásokról:
Én a nyílt párbeszéd és vita híve vagyok, így csupán arra szeretnék megkérni mindenkit, hogy civilizált módon társalogjon. Amennyiben Te, kedves Olvasó, úgy gondolod, hogy valamiben tévednék és szeretnél felvilágosítani a témában, örömmel fogadom a véleményedet. Ha ezt nem a kommentek közt szeretnéd megtenni, úgy kérlek írd meg nekem a irogep.projekt@gmail.com e-mail címre!

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket és további szép hetet kívánok minden Olvasónak!